Ezzel a bejegyzéssel szeretném elindítani a BFME2 online játékot, “kisebb bajnokságot”.
Vagytok jópáran akik későn csatlakoztak a BFME játékosaihoz és lemaradtak a hivatalos és működő serverekről ezért röviden elmesélem milyen játékokat szerveztünk akkoriban.
A bfme.hu idején, fórumon belül szerveztünk Gloedin barátommal online bajnokságokat ami a saját szórakoztatásunkra volt jó. Semmiféle díj meg különdíj nem volt a jutalma a nyertesnek, csak annyi hogy közzétettük és elismertük a győztest. Akkoriban mi “témát” adtunk a játéknak azaz Good VS Evil volt ami azt jelentette hogy a jók csak a rosszak ellen lehettek, együtt nem, és csak olyan pályákon játszottunk ahol valaha a történelem során csatáztak mint pl. Dagorlad vagy a Holt-Láp. Elég sablonosan hangzik de nagyon feldobta a játékot. Mindenki kiírta mikor ér rá, egyeztettünk és lejátszottuk. Mi csak csapatokban játszottunk de csak mert nem akart senki 1vs1-et. Nagyon népszerű lett a bajnokság és a második szezonja is megszervezésre került. Ehhez hasonló jó hangulatú játékot szeretnénk megint szervezni.
Tudnivalók a Bajnokságról:
– A játék szervere GameRanger lesz amit ITT letölthettek. Nem igényel különösebb telepítést, szerintem mindenkinek menni fog.
– A játékban Xfire-en kommunikálhatunk amit INNEN tölthettek le és regisztrálhattok. (kötelező)
– Patch, 2.6 ez a legbalance-osabb, ITT letölthetitek
– Az időpont: amint megleszünk
– Egyéb szabályok: nincsen saját hős, gyűrűhős nincs, kezdőnyersanyag és egységszorzó az alapbeállításon.
A VERSENY MENETE!
-NEVEZENI LEHET EGYÉNI (1V1) ILL. CSAPATBAN (2V2)!
-1V1 -ben A fords of isen 2
-2v2-ben udun
-EZEKTŐL A MAPPOKTÓL ELTÉRNI TILOS!
-A LEJÁTSZOTT MECCSEKET A GYŐZTES FÉLNEK KÖTELEZŐ MENTENI!
(HA A VESZTES IS MENTI NEM GOND, DE AJÁNLOTT!! )
A REPLAYEKET EL KELL KÜLDENI AZ ADMINNAK!
– 2 NYERTES MECCSIG MEGY A JÁTÉK, A VISSZAVÁGÁS KÖTELEZŐ,AKI ENNEK NEM TESZ ELEGET, 0 PONTAL JUTALMAZZUK!
-MINDENKI JÁTSZIK MINDENKIVEL, A NYERTES JUTALMA 3 PONT, A VESZTES IS KAP 1 PONTOT, MIVEL MEGJELENT A MECCSEN!
-A VERSENYBEN RÉSZTEVŐK ELFOGADJÁK A SZABÁLYZATOT, SEMMIFÉLE TRÁGÁR ILL. EGYMÁS MEGSÉRTÉSE JÁTÉKBAN VAGY AZON KÍVÜL NEM MEGENGEDETT!
-AKI EZ ELLEN VÉT ,AZONNALI KIZÁRÁSBAN RÉSZESÜL!
-BÍZUNK BENNE , HOGY A VERSENY ZÖKKENŐMENTESSEN FOG LEBONYOLODNI!
MINDENKINEK JÓ JÁTÉKOT KÍVÁNUNK!
ELWE LOTR.HU ADMIN ILL JOSHUAA BFME.HU ADMIN!
Sziasztok!
Végül eljött ez a nap is, egy lépéssel közelebb a bajnoksághoz, a célvonalban állva.
A bajnokság egyelőre nincs időhöz kötve, -azaz magamból kiindulva- mindenki akkor játssza le amikor mindkét félnek megfelel. X-en vagy akár itt is megbeszélhetitek az időpontokat.
A replay-eket ne feledjétek! elweinglorion@hotmail.com
Felsorolnám a résztvevőket X-fire címükkel hogy ne keresgéljétek ha még nem lenne meg, vagy legalább egy poston belül legyenek.
Joshuaa – Penkawr
jani91 – pjboy091
Shagnoth – norbi177
ocskir – 21ocskir21
Lurtz – wednesdaytour
Elwe – elwe1stage
Egy tabellát is mellékelnék az átláthatóságért amin Ti is követhetitek az eseményeket.
Én jönnék akkor 😀
Amúgy én azt hittem hogy csak 1.6 -ig van patch a játékhoz. Legalábbis amíg voltak szerverek csak addig patchelte fel a gép. Ez a 2.6 valami félhivatalos dolog?
Ha lehet választani a bajnokság témájával kapcsolatban nekem nagyon tetszik ez a Good vs Evils dolog:) Amikor elsőnek indult még anno, sajnos lemaradtam róla, de most nem szeretném kihagyni.
Szia jani91!
Én is elírtam, vagyis nem 2.6 hanem 2.4 Ez nem hivatalos clanwars patch volt, ami legyengítette az OP dolgokat hogy kiegyensúlyozottabb legyen a harc. Bár szerintem 1.6-ban is mehet, ezen ne múljon 😀
Én mindenképp neveznék! De a 2.6 cw patch az teljesen jó,
sokkal jobban kivan balanszolva a játék, mint 1.6 vagy 2.4.
Szóval én nevezek, milyen elérhetőség kell Xfire van .
Jah és gamerangert tudnám ajánlani,minden szempontból az a legjobb . Elwe ha bármiben tudok segíteni, szólj szívesen segítek.
Szia Joshuaa!
Köszönöm a segítségedet, biztos jól fog jönni! Egyelőre várni kell a további jelentkezésekre Akkor írok egy GR-es tutorialt és azt használjuk.
Visszatérve a regisztráció gombra én nem tudtam megoldani, de említettem a többieknek is hátha ők tudják mi a baj.
Elwe ha jól emlékszem te is fent vagy xfiren ?
Huhh, hát van xfire-em ha emlékszem belépő adatokra 😀
Max csinálok újat he kell.
Az minden szempontból jó lenne , ha lenne xfire elérhetőség. Már csak a bajnokság szempontjából is:)
Most próbáltam belépni x-re de nem megy 😀 Csinálok újat Xfire: elwe1stage
Rendben, nekem xen Penkawr a nevem azon feltudsz venni
!
Amúgy te is részt veszel majd a bajnokságon, Elwe ?
Természetesen! 😀 Bár nem vagyok egy prospíler a szórakozás kedvéért mindig megéri
Én még annyira sem, ne izgulj Viszont ha 2.6-tal nyomjuk akkor még inkább gyakorolnom kellene, mert 1.6-hoz vagyok szokva. Eddig nem találtam meg, hogy honnan lehetne leszedni.
Ezek jó hírek 😀
Viszont a patch-el én is gondban vagyok mert nem találom sehol. Joshuaa, tudnál segíteni ezügyben?
Megtaláltam a 2.6-os Patch-t.
http://www.gamereplays.org/community/index.php?showtopic=716902
wow jó vagy, én is itt kerestem de idáig valahogy nem jutottam el.
Frissültek a “Tudnivalók” a bejegyzésben. Most már minden elérhető ami kell
Sziasztok!
Új vagyok a BFME-ben, eddig 2-vel nyomjuk barátokkal 1.0-val de felraktuk az 1.06-t és azóta nem jó online, tudtok segíteni? Lichking az helyre hozza ott felpatchelve már lehet hamachin tolni? (eredeti kellene?)
Köszi a segítséget.
Ja és ez a leszedett 2.6-al sem jó
Szia Klos!
Sajnos nem tudok segíteni. Elvileg működnie kéne mert nekem jó és gondolom a többieknek is. Még nem jelezte senki hogy nem tud Hamachizni vagy GR-ezni vele.
én is neveznék és azt kérdezném hogy hívhatom-e a barátaimat
Milyen csapatok lesznek? 2 vs 2 3 vs 3 esetleg 4 vs 4?
Szia!
Hívhatsz akit akarsz!
Csapatok konkrétan még nincsenek de valahogy majd megoldjuk. Esetleg lesznek kategóriák ha annyian és olyan formában leszünk. Ez nem lesz gond szerintem.
Remélem a napokban mindenki észbekap és ír hogy játszana 😀
Bármiben szívesen állok a rendelkezésetekre, bátran kérdezhettek, játékkal kapcsolatban, bajnokság lebonyolításban!
Xfire-n megtaláltok!
Aki akar ezen a néven vegyen fel: Penkawr
Vagy a http://www.bfme.hu oldalon is írhat bárki PM-ben , ígérem válaszolok.
Én már felvettelk x-en, remélem sikerült 😀
Igen ,megvagy
Holnap rádírok x-en mert lenne pár dolog…
Rendben , mikor ?
Most is fent vagyok
Szia!
Mostanában nem volt sok időm de holnap ráfekszek a dolgokra
Akkor Xfiren beszéljünk, vagy ts3?
Amelyik neked kényelmesebb
Sziasztok!
Alig tudok egy bejegyzést írni, elvagyok havazva. Feljöttem azért gyorsan megcsekkolni mi folyik itt.
Egyelőre nem sokan vagyunk. Aki biztosan az 5 fő:
-jani91
-Joshuaa
-alaktal88
-Elwe
-+én szólhatok tesómnak ő biztos jön
Ez kevés eddig de aki jelezte hogy jönne ismerőse az erősítse meg konkrét számokkal.
Szóval írjatok!!!
Rendben én is toborzok embereket, hogy kicsit többen legyünk
Én jövök +egy embert hozok
Én is megyek
Elwe , plz gyere fel xfrie-ra.
3 napja rád várok
Hello Mindenkinek!
Kérlek még azt jelezzétek hogy milyen felállásban szeretnétek játszani.
Este nézzetek vissza mert a fenti bejegyzés egyéb fontos infókkal fog bővülni!
én tudok hozni még két embert
inkább 3 vs 3-ra szavazok
Verseny szabályzata hamarosan megtekinthető lesz !
Javaslom addig is aki teheti xfire elérhetőségét tegye ki !
Elsőnek itt az enyém
Xfire:Penkawr
íme az enyém:
Xfire:pjboy091
Felvettelek
Amúgy én inkább az 1vs1-et preferálnám. De ha nagyon nagy rá az igény belefér a 2vs2-is. Az ennél többet már nem biztos, hogy bírná a laptopom
Elwe mihelyst leszel , keress meg Xen !!Bármikor rám írhatsz!
Szia Joshuaa!
Most értem haza: 00:30 már nem találtalak fent de holnap délelőtt megcsekkolom megint az xet
Szeva Elwe!
Most sajna én sem vagyok otthon, majd csak délután leszek gépközelben !
A Bajnokságra megírtam a szabályzatot,de még ezzel kapcsolatban mindenképp beszélni kell!
semmi gond. Most nekem is mennem kell. Délutan majd megbeszeljuk
Rendben,de nem tudom mikor érek haza.
Este felé leszek sztem inkább,de mindenképp legyél Xfire közelben !!
Ma nem tudok xen lógni. Talán, de nem ígérek smmmit
Elwe add meg az e-mailed,mert így nehezen tudom odaadni neked a bajnokság szabályzatát!
Hali! Én is szívesen jönnék!
Végül visszaértem de xen nincs senki 😀
Na vagyok , most xfire ?
Amúgy meg lesz adva, hogy ki kivel fog játszani és mikor? Vagy ez hogyan lesz eldöntve?
Frissült a fenti bejegyzés és arra kérnélek Titeket hogy ennek megfelelően nevezzetek (még egyszer) Elnézést a kellemetlenségekért 😀
akkor az én nevezésem:
1v1
(xfire:pjboy091)
felvettelek Xen!
Joshuaa 1v1 !
Xfire :Penkawr
még 1xer Xfire- Penkawr
x fire: elwe1stage
1vs1 és 2vs
én szerintem most nem tudok jönni
mert nem indul el a játék
Reinstall megoldja ezt a problémát
Hé nem tudnátok segíteni egy kicsit hogyan kel meg szerezni Bonus karaktereket a Lego Gyűrűk Urában mert nem talállom őket sehol de sehol de az ismerőseim szerint az összes Bonus karakter csak DLC-ben van kösztük van Prince Imrahil és Sméagol és Beregond és Théodred ja és még Sauron of the Second Age is meg jegyezném hogy Sauron-nak ez a kosztüme a Másodkorból való a mikór Melkór a sötét nagyúr eleset és át vete a helyét Sauron.
Szia Gyuri!
Én Pont Imrahil-t meg Sauron 2.-t kerestem mert állítólag meglehet szerezni a játékban is de sajnos ez nem igaz ezért csak DLC-ben értem el ezeket a karaktereket és persze a többit is. A LEGO DLC csak a PSNetwork és az XLive sajátossága és PC-n nem érhető el. Állítólag a LEGO Achievement-ek is csak konzolon szerezhetőek meg.
Sziasztok!!
Kérnék egy kis segitséget!
Win 7-em 64 bites van nem indul a játék!
Hogyan tudnám elérni hogy induljon?
Akkor én is neveznék!!
Szia Szilárd!
Nekem is ilyen rendszerem van viszont nekem működik. Megpróbálok utánanézni…
Szia Szilárd!
Felteszed simán a játékot,,majd jön a patch.
Kell hozzá egy Mini Imige a bfme2 höz,meg az sd4hide nevü kis progi.(GOOGLE) Ha ezek megvannak, akkor a mini imiget bemountold a demon tools-al, majd elindítod az sd4hide progit, rákattintasz a hide gombra, az átvált majd restore-ra.
Ezzel meg vagy ,indíthatod is a játékot .
remélem tudtam segíteni ,ha vmi nem megy vegyél fel Xfire.
Fentebbi hszekben megtalálod az Xfire nevem .
Kösszönöm az ifot Elwe a Lego Gyűrűk Urárol remélem hogy majd egy szer jác hatunk majd egy mecset együt vagy egy más ellen.
Szia Gyuri!
Ha nevezel a Bajnokságra akkor mindenképpen.
Sziasztok!
Köszönöm a segitséget ki próbálom!
Majd írok ha van valami!
Szia Josshuaa!
Meg próbáltam és csak még több zavaros prógram lett a gépemen!
Holnap teszek rá xp-ét, azzal menni-e kell!
Hozzászólás törölve!
Bármilyen kérdésedre szívesen válaszolok személyesen – elweinglorion@hotmail.com
ADMIN
Gyuri, nem semmi egy fickó vagy :)…
Hé figyeljetek már nem tudnátok segíteni a Lego Gyűrűk Ura DLC-holtudnám letőlteni.
Szia Gyuri!
Már egyszer érdeklődtél ezzel kapcsolatban és kaptál rá választ is, fentebb megtalálod… az XBox Live és PSN piacterén eléred a plusz karaktereket és varázstárgyakat, PC-RE NINCS, NEM LÉTEZIK.
Legközelebb a kérdésedhez közelálló bejegyzéshez írj!
Ha csekkoltad ezt, onnantól törölni fogom a spamjeidet!
Értem elnézést kérek minden kitől remélem hogy senki nem haragszik rám tényleg elnézést.
Sziasztok!
Én is neveznék a versenyre, ha még lehet, és akkor patchelem is a játékot 😀
Szia!
Nem késtél le semmit! Egyelőre további jelentkezőkre várunk.
Sziasztok!
Én is neveznék a versenyre. 😀
Vegyetek fel xre. xem: norbi177
Sziasztok! Érdeklődnék, hogy mi a helyzet a bajnoksággal kapcsolatban mert igen csak nagy a csend!
Akik korábban jelezték, hogy jönnének azok most nem igazán akaróznak jelentkezni Remélem februárig össze jön, mert utána már kezdődik a szorgalmi időszak…
Sziasztok!
Szívesen jönnék a bajnokságra, konkrétan mikor lesz?
Lassan leszünk elegen hogy legyen értelme elindítani.
Helósztok!
Régen nagy gamer voltam, de miután megszűntek a multi szerverek a multi nagyon szomorú voltam. Én mindenképp jelenkezek! A héten meg lesz az új gépem szóval felőlem 4v4 is lehet. 😀
Sziasztok,
Talán én is jelentkeznék, és lehet, hogy még egy embert tudnék is hozni. Mindenesetre elõször meglesem a 2.6 beállításait..
Még azt szeretném megtudni, hogy lehetséges-e olyasmit csinálni, hogy a game-t “visszapatchelni” 1.0 -ra, azaz alapra, vagy csak a reinstall jöhet szóba? 😮 mert én és pár barátom 1.0-val játszunk GR-en, és eléggé hozzászoktunk, valamint 2.6-tal nem igen játszanak ott (a leggyakoribbak az 1.0 az 1.06 és a 3.1 cw patch)
Egyelõre iPadrõl vagyok, szóval nem tudok nagyon figyelni az új hsz-ekre, szóval, ha valami létfontosságú dolog történne, megkérhetek valakit, hogy dobjon egy mailt a wednesdaytour@gmail.com -ra?
Amúgy a 2v2, a 3v3 és a 4v4 jöhet nálam szóba, a 3v3 a kedvencem.
Valami konkrétumot lehet már tudni? Mikor lesz meg ilyesmi? 😀
Hát, amit én preferálnék az a 2v2 vagy a 3v3, alapbeállításokon (1k 1x).
A 2.6os patchet még nem szedtem le, pedig szivesen megnézném, mi a különbség, csak ha átrakom, nem tudok majd játszani GR -n, mert ott 1.0 -val játszok.
Tudna valaki vmilyen linket küldeni, ahol megnézhetem, hogy milyen változással jár konkrétan? Mert a DL linknél csak az van írva, hogy miben változott a 2.5höz képest, és nem akarom minden patchét végignézni.. :/
Szia LurtZ!
Régen egy kattintással tudtál váltani a patch-ek között, szerintem most is így van.
A Chengelog-al kapcsolatban nem nagyon volt időm keresgélni olyat ami 1.6–>2.6 ezért EZT tudom ajánlani ahol még pár kiadást visszanézhetsz.
Szia,
Köszi, ezzel sokat segítettél
Azt, hogy a patcheket lehet váltani, tudom, de 1.0 -ra nincs patch, ezért nincs mit váltanom ://
Ohh, köszi mégegyszer, ez nélkül nem tudtam volna sokat kezdeni 😀 Azt hiszem, le is szedem, és megnézem :dd
Ok. De hogy tudtok 1.0-val játszani? Az abszolut nem balancos, aki kicsit jobb valakivel már nyert. Akkor már inkább 1.6 és arról tudsz biztosan váltani bár szerintem az 1.0-ra is visszateheted. És nem is arra gondoltam hogy minden alkalommal letöltöd a patchet. Az egy kattintás egy szofveren belül van. Gondolom még nem használtál ilyet ha félreértettél.
Egyszerűen rászoktunk az 1.0 -ra.. 😀 Igaz, hogy unbalanced, de rettenetesen, de egyelőre nem zavart minket..
És nem értettelek félre, csupán nem találtam olyan lehetőséget, hogy visszarakjam alap verzióra. 😀
A jövőhéten megtörténik a kiírás!
Itt az én X-em is: 21ocskir21
Tudomásom szerint nem azt nézni hogy alapra tegye vissza hanem arra amin a 2.6 előtt volt. Lehet hogy tévedek. Majd kiderül
itt az én xfire -m is: wednesdaytour , akiket még nem vettem fel, az vegyen fel.. 😀
akit tudtam felvettem Xen !
Sziasztok!
Első körben ennyien vagyunk 1vs1-re:
-LurtZ
-Ocskir
-Jani91
-Shagnoth
-Joshua
-Elwe
Csak a felsorolt nevek jeleztek vissza és erősítették meg a részvételi szándékukat. Ha valaki lemaradt az kedd reggelig írjon.
(A 2vs2 meccseket az első kör után írom ki.)
Sziasztok,
Hát, én inkább a 2v2 -t részesítem előnyben, de ha kell, megyek 1v1 -re is.. Szóval ott leszek valószínűleg
Esetleg valaki megmondaná, hogy hogy lehet “deaktiválni” a 2.6 -os patchet? Mert felraktam, de nem megy, mivel kéri, hogy legalább 1.05 legyen a játékon. Fel akarom rá rakni az 1.06 -ot, de csak akkor tudom, ha a 2.6 -ot kiszedem..
Probléma megoldva, de nekem megint gyanús valami… Nem igazán szoktam patchelgetni, ezért is játszottam 1.0 -val..
Az ” Options ” -ban a verziószámnak mennyinek kéne lennie? Mert nekem annyiszor más, ahányszor elindítom a játékot (ex. 0.12522, máskor 0.35684 stb…) Ez baj, vagy miez? 😀
Azzal lehet a baj, hogy a játékom nem eredeti?
Megoldottam, ha valakinek hasonló problémája lenne, írjon a wednesdaytour@gmail.com -ra, vagy itt választ… 😀
Én is jelentkeznék bár nagyon új vok ebben a netes háborúban 😀 ,de újra fel fogom rakni ezért !
Hogyha valaki szeretne jelentkezni, akkor legyen szíves ide leírni az xfire azonosítóját és hogy 1v1 vagy 2v2-ben szeretne-e indulni. Máskülönben az adminok nem tudják összeállítani a csoportokat.
Sziasztok!
Bővült a bejegyzés!
Sziasztok!
Részemről rendben, aki szeretné velem lejátszani a meccseket elérhető vagyok Xen!
Megvolt az első megmérettetés. Nagyon csúnyán kikaptam Joshuaa ellen XD. Azt hiszem nézek néhány replayt
Akartam ajánlani Én sokat néztem és még mindig nem elég 😀
Ajánlom a guidokat is 😉
Nem volt benne semmi csúnya sztem, játszottunk egy jót ,és ez itt a lényeg. Győzelem vagy vereség, nem számít.
Örültem, hogy megismertelek Jani91
Elwe neked mikor lesz időd lejátszani a meccseket?
Jut eszembe a mentett replayeket sztem célszerű lenne, a te e-mail címedre küldeni!
Szia Joshuaa!
Nekem holnap este tökéletes. Neked?
Több emberrel is tudok játszani ha van még valaki akinek megfelel.
Megfelel Elwe ,keressük 1mást Xen!
8 után otthon leszek, max 9 és akkor majd felmegyek x-re
Sziasztok,
Aki rendelkezik alapvető angoltudással, annak ajánlom ezt a linket:
http://www.gamereplays.org/community/BFME2_Strategies_Tactics_and_Tips-f839.html
Rengeteg tipp van minden fajra, részletes, jól áttekinthető topicok, valamint replay -ek százait tölthetitek le, amik szintén hasznos infót nyújthatnak számotokra.. 😀
Ha valaki ráér valamikor, játszhatunk egyet 😀 Nem vagyok túl jó játékos, 1.00 -ban még egész jól ment, de a szórakozás a lényeg 😀
Én játszok veled szívesen ,Xen mindig fent vagyok !
Hé figyeljetek már nem tud nátok nekem segíteni hol tudnám meg szerezni a Gyűrűk Ura a Harmadkort és a The Lord of the Rings: Aragorn’s Quest-et mert nagyon meg szeretném szerezni őket nagyon hálás lenék érte hogy ha valaki meg tudná mondani előre is köszönöm.
Szia Gyuri!
Ez még mindig nem mindenféle kérdések topicja de feladom.
Az “Aragorn’s Quest” csak PS3-on jelent meg, ezt megvásárolhatod konzolszaküzletekben (ProGame-t ajánlom). “A Harmadkor”-t ha jól tudom csak PS2-re jött ki. Ezt a játékot már csak használtan találsz, játékaim.hu-n vagy ha mákod van az 576-ban. Ez egy nagyon jó játék volt viszont nem ajánlanám neked mert ez komolyabb kategória és angol tudást igényel. Boccs ha félreismertelek
http://www.gamereplays.org/community/index.php?showtopic=716902
innen letölthető a 2.6 cw patch!!!
Megadta magát az xem. Egy újratelepítés sem segített eddig…
aki szeretne ma nyomni egy meccset, az keressen fel xfire-n
Hé Elwe azért kérdeztem meg mert PS3-romat kaptam és ki akartam volna próbálni The Lord of the Rings: Aragorn’s Quest-et nagyon sajnálom hogy aszt hiszed hogy félre is mersz mert én csak ki szeretném akasztani az összes Gyűrűk Ura-játékokat de nagyon hálás lenék hogy ha monda ná egy pár Gyűrűk Ura játékot a mit ki próbálhatnék előre is köszönöm.
Aki Bajnoki meccseit velem leszeretné játszani, Xen fent vagyok !!!!
Remélem fent vagy még. Mindjárt hazaérek és lenyomhatjuk
neeeeeeee ! sajnos későn értem haza már nincs fent senki
Itt vagyok, aki szeretné letolni meccseit , keressük 1mást !
Legyünk már egy kicsit aktívabbak sràcok!
Ha már 1xer elinditotta elwe ezt a bajnokságot,akkor már tiszteljük meg annyival,hogy mindenki megprobálja a meccseit lejátszani. Én magam részéről este 6 -kor leszek gép előtt. Xfire on!!!
Én úgy gondolom ez a Te érdemed is Joshuaa! 😉
Az mondjuk igaz hogy nem magamnak szerveztem ezt az egészet. Sokan “sírtak” chat boxban online játék szervezése miatt… és most igaza van Joshuaanak.
Az utóbbi időben sok volt a munkám és még ma is dolgoznom kell de holnaptól több időm lesz.
Ma valaki egy mérkőzést?
Én holnap délután 14:00-től elérhető leszek.
Még van durván 2 órám játszani, mielőtt elmegyek éjjelre melózni, itt vagyok xen, keressük egymást !!!!!!!!!!!!
Vártam rád Elwe, de már nagyon beálmosodtam.
Este 7 felé leszek, keress xen!!
Nekem megint elszált az x-em Csak mostanra sikerült visszaállítani Nem tudom mi van vele de régen nem csinálta ezt. Most belogol és nem tudok senkinek írni. Fut az x de egy ablakot se nyit meg pl. tegnap este miközben chateltünk egyszerre csak halott. És csak a reinstall segít. Ha van valami ötlet azt dobjátok be
Passzolom, nézz utánna fórumokon . Akkor csak gyere fel simán GR-re,azon úgyis fent vagyok mindig !
Hé Elwe figyeljmár valamiért nem tutam bele lépni az Online-ba mert pedig ugyanúgy csináltam ahogy te és a töbiek monták tuc segíteni de hogy ha nem az se baj majd megoldom előre is köszönöm.
Szia Gyuri!
Ha leírod hol akadtál el talán tudok segíteni. A játszópajtásaid nem tudnak segíteni ha már ők is játszanak?
(légy szíves hagyd el ezt a “hé figyelj már”-t)
Nos akor előre is elnézést kérek mindenkitől amiért ijen sok kérdést teszek fel tényleg elnézést remélem hogy nem haragszik rám senki.
Szia!
Olvasd el figyelmesen az elõzõ válaszomat és rájössz hogy nem az a baj hogy sokat kérdezel.
Eléggé latymatag lett ez a dolog. Vannak olyanok akiket még x-en se láttam, nemhogy játsszak velük. Vagy pörgessük fel vagy hagyjuk akkor….
Szia!
Volt róla szó hogy ez lemegy úgy ahogy és utána meg mindenki önszántából azt csinál amit akar. Mint mondtam nem magam miatt lett szervezve ez. A chatboxban írogattak hogy legyen ilyen most meg sehol senki. Én lejátszottam 3-at és jövőhéten a maradékot, szóval én jövök majd fel. Lejátszunk amit tudunk és kész.
Én is még leszeretném játszani a maradékot. A héten nem igazán volt időm feljönni, mert a vizsgákra tanultam inkább, este meg már nem volt kedvem. Elwe, nekünk még van egy meccsünk, eddig döntetlenen vagyunk
En is harmat jatszottam eddig. Veled is le szeretnem. Egyebkent felre ne erts en nem azt akartam, hogy vege legyen ennek az egesznek, hanem hogy arra sarkaljak mindenkit, hogy igyekezzunk letolni a meccseket. 😀
Ki mikor ér rá letolni a meccseket? Ma este, esetleg holnap?
Hé figyelj jetek már nem tudnátok nekem segíteni hogy XBOX 360-ra hogyan tudnám meg szerezni a Guardians of Middle earth-mert az 576-ba Szolnokon ahól lakok aszt monták hogy ijen csomagba nem is lesz vagyis Xbox 360-ban nincsen csak PS3-romba van meg is mutaták és igaz hogy csak PS3-rom ba van hogy ha valaki meg tudná mondani hogy hogyan tudom meg szerezni XBOX 360-ba nagyon hálás lenék.
Szia Gyuri!
X BOX LIVE-on keresd 😛
Köszönöm Elwe
Segítség kellene hamachin lehet ezzel a petchel játszani nem fog átváltani a verzió szám?
Helló!
Én az egyik barátommal próbáltam meg játszani a 2.6-os pacthel tunngle-n, de nem tudtunk egymáshoz csatlakozni.
Sziasztok!
Érdeklődnék lehetne-e még jelentkezni a bajnokságra egyik ismerősömmel jönnénk ha még lehetséges. xfire van a 2.6-os pacthet meg megoldjuk Mind a ketten 1vs1-re és 2vs2-re jelenkezünk!
Sajnos a versenynek vége lett mielőtt befejeződött volna. Viszont vegyél fel x-en:21ocskir21 és tudunk játszani párat 😀
Üdv!
Gondoltam játszok egyet a régi szép idők emlékére a bfme2-vel sajna nem találtam meg az eredeti cd-m de ha jól olvastam már nincs is online,ez elég szomorú,na de a lényeg annyira szeretnék valakit elverni a brutál gép még megy 10 perc alat 😀
HunCapitan!
xfire-n lordtitan5 név alatt megtalálsz! 2vs2be is benne lennél? 😀
Sziasztok,
Nem tudom, él -e még ez az egész, de én is szivesen lejátszanék pár meccset bárkivel, akár a bajnokságon kívül is..
xfire -m nincs, ha szükséges, csinálok, de minden hétvégén megtalálhattok GameRanger -en (hétvégétől O_OscaryO_O lesz a nevem, egyelőre nem tudom pontosan, mi az :D), ill elérhettek skype-n is: oros.mate …
a gwaihir114@gmail.com e-mail címre is írhattok, vagy itt választ..
Köszi,
scary
Sziasztok ! Nekünk csak a hamachi jött be eddig. Nagyon szeretnénk online nyomni. Eddig csak házi bajnokság ment 1v1 hálózatban. Ha, tudtok eladó bfme 2 lemezt, vennénk. Hamachin van kedvetek játszani hétvégéken ?
Játékosokat keresek GameRangeren.
Aki jönne skype:akoslompos.
Sziasztok,
scary vagyok, nevet változtattam bizonyos okok miatt, aki játszana velünk párat, skypen vegyen fel: oros.mate (!!)
Gamerangeren a nevem Ma††hew™ , általában 6 -tól vagyok 10 -ig hétköznaponként, kivéve szerdákon, akkor alig-alig nézek fel.
Sziasztok megint.. 😀
Senki nem játszik már ezzel Gameranger -en? Van egy-két magyar, akiket látok néha-néha, de jó lenne egy közösséget összehozni. Nem tudom, a múltkori bajnokság miért nem jött össze, de szerintem meg lehetne próbálni megint..
Akit érdekelne valami ilyesmi, vagy csak játszani szeretne, vagycsakegyáltalán játszik még ezzel on-line (GR -en), az könyörgöm, vegyen fel, mert egyedül unatkozom, kajakra…
Skype: oros.mate | GameRanger: Ma††hew™ | e-mail: bottomfoot41@gmail.com | FaceBook: https://www.facebook.com/matt.oros
| MyVIP: najó, komolyan?..
| Postafiók: Szokolyi u. 1. ; 93601, Ipolyság, Szlovákia
Annyi még, hogy én 1.o6 -os patch -el játszok.
Szevasz megjelöltelek a facebookon én tolom a Bfme2-öt,de Hamachival szóval facen jelölj be és mehet is a game,jovolna egyre több és több playert össze hozni
Hali! Én játszanék bfme 2-vel, régen online játszottam, amikor még volt szerver, most úgy tudom hamachin játszanak vagy gamerangeren. Milyen patch-el játszanak? amilyennel régen online-on? 1.6-al?
Sziasztok! Van még valaki aki játszik a bfme 2-vel? Szívesen játszanék hamachin vagy gamerangeren, sajnos amióta megszűnt a bfme online szerver, nem játszottam, most ha van még aki játszana jelezze!