Elérkezett az egyéni cikksorozatok ideje. Ezekben a cikkekben egyenként feszegetem a karakterekről -azokról akik a játék lapjain is visszaköszönnek- szóló érdekességeket, történeteket.
Elsőre ami szembetűnt a core-set lapjainak nézegetése során az Glorfindel volt, bár Beravor, Eleanor és Dúnhere is meglepett.
Glorfindel személyszerint az egyik kedvenc karakterem az egész történetben bár a „Gyűrűk Ura” filmben nem volt semmi szerepe, a könyvben azért egy kicsit több, a „Szilmarillok” könyvében sokkal több.
Glorfindel egy legendás tünde hadnagy volt akinél jobb harcost nem is említenek a történetek során. Glorfindel először a „Gondolin bukása” című könyvfejezetben bukkan fel, ahol a város ostromakor véghezvitt hősies tetteivel méltán érdemelte ki a tündék elismerését. (Gondolin egy tündeváros volt az elsőkorban.)
Rá hárult Gondolin védelmének megszervezése és vezetése. Morgoth seregeinek érkezésére Glorfindel kivezényelte csapatait, hogy meggyengítse az ellenséget a szárnyain. Azonban végül ők kerülnek csapdába, segítség nem érkezik, így Glorfindel kénytelen kivezetni tündéit a csatából.
Menekülésük közben rajtuk üt egy ork csapat, amit egy hatalmas balrog vezet. Glorfindel – lévén az ott lévő tündék leghatalmasabbja – egyedül száll szembe a balroggal, védve azokat, akik Gondolinból menekülnek. A párbajt majdnem megnyeri Glorfindel, ám az utolsó pillanatban a balrog magával rántja a noldát. Zuhanás közben Glorfindel halálos csapást mér a démonra.
Szorult helyzetükben a tündéket kisegítik a Sasok megtisztítva az átjárót az orkoktól. Glorfindelt maga a Sasok Ura, Thorondor menti meg a zuhanástól, ám a hatalmak közti csatát a nolda úr sem élte túl, lelke ”Nyugatra” távozott, Mandos csarnokaiba.
Mandos az ainuk egyike. Csarnokában várja a ”világ körein kívülre” jutókat, kik meghalnak. (Szentpéterrel tudnék párhuzamot vonni hogy érthető legyen Mandos szerepe.)
A valák ajánlatára Glorfindel úgy dönt, hogy visszatér Középföldére és ezzel ő azon kevesek egyike, akik visszatérhettek Mandos csarnokából a halál után. Hajóra szállva a Kék mágusokkal együtt tér vissza Halandóföldekre – Középföldére – azzal a céllal, hogy a halandókat segítse a gonosz ellen vívott harcban bölcsességével, tudásával és hatalmával.
Egy érdekesség róla, hogy a noldák házából származott, viszont szőke volt amire a neve is utal, ”Aranyhajú”. A noldák fekete hajúak voltak és ebből azt lehet feltételezni hogy Glorfindel a vanyák leszármazottja, mivel a vanyák házában szőkék voltak és az anya után örökölték hajszínüket, szóval egy nolda-vanya ág sarja.
A noldák és a vanyák is a Tünde Házak egyike. Most csak annyit mondanék róluk, hogy a vanyák jelentése ”szépek”, ők nemesebbek voltak a noldáknál, akik viszont ügyes mesterek voltak. A nolda szó azt jelenti, ”tanulékonyak” mert sok mesterséget elsajátítottak és művelték.
Ha a filmbeli szerepét vesszük figyelembe, akkor csak Elrond tanácsánál van jelen Elrond jobbján (a könyvben Gandalf is Elrond jobbján ül), ezzel is jelezve személyük méltóságát.
A filmben sajnos Arwen nagyobb szerepet kapott, mint Glorfindel, ami nem a könyv szerint történt. Ezt Aragornhoz fűződő, a történet szempontjából fontos kapcsolata eredményezte, mivel a könyvben nem írtak neki annyi szerepet, mint Peter Jackson forgatókönyvében. Ezért amikor Frodót megsebzi a morgul tőr, eredetileg Glorfindel Asfaloth hátán viszi el Völgyzugolyba, mert Elrond a jövőbe látva Glorfindelt küldte előre, hiszen neki volt hatalma szembeszállni a nazgúlokkal, azt a tündét akitől már a Boszorkánykirály is megfutamodott a történelem során. Glorfindel a harmadkor 1975. évében tűnik fel a Fornostért vívott csatában. Ez a csata az angmari Boszorkányúr – a Nazgûlok Ura – birodalma ellen vezetett háború döntő, utolsó csatája volt. Eärnur, Gondor koronahercege segítségül hívta a tündéket is ehhez a harchoz. Glorfindel vezette a lindoni, lothlórieni és völgyzugolyi tündék egyesített seregét.
Eärnurnak a tündék részvételével végül sikerült győzedelmeskednie a Boszorkányúr felett, aki a vereséget látva elmenekült a csatatérről. Eärnur tovább szerette volna üldözni a gyűrűlidércet, aki részben Glorfindel hatalma elől menekült el, ám a nolda ezt a tanácsot adta a hercegnek:
„Ne üldözd! Nem fog visszatérni ebbe az országba. Még messze van az ő pusztulásának napja, és nem úgy van elrendelve, hogy emberkéz végezzen vele.”
Egy apróságot megjegyeznék ha már itt tartunk. A Boszorkánykirályt eredetileg nem Eowyn pusztítja el, hanem Trufa: ahogy a jóslat is megmondta, nem emberkéz végez vele.
A gyűrű szövetségének első felállása: mivel Glorfindel Völgyzugoly legjobb harcosa, a Tanács először őt jelöli ki a Gyűrűhordozó társául az Elsőszülötteket képviselendő. Így a könyv korai változataiban a Gyűrű Szövetsége a következő felállásban készül az indulásra: Frodó, Aragorn, Glorfindel, Balin fia Durin, Gandalf, Samu, Trufa, Pippin és Bögyös Fredegár.
Gandalf azonban belelátva a jövőbe azt tanácsolja Elrondnak, hogy ne a nagyságuk, hanem hűségük, barátságuk alapján válogassa meg a Szövetség tagjait. Hiszen még a leghatalmasabb tünde urak segítségével sem tudna Frodó berontani Mordorba és megsemmisíteni a Gyűrűt. Így Glorfindel Völgyzugolyban marad, helyette Zöldlomb Legolas, Thranduil király fia képviseli a tündéket a vállalkozásban. Durin helyett Glóin fia Gimli, Fredegár helyett pedig Boromir, Denethor gondori helytartó fia kap helyet a Gyűrű Szövetségében.
Én ezeket tudván Glorfindelről, a játékoslapja kicsit szerényre sikerült. A kép még oké, elmegy, elég nemes, tegyük fel. A képessége, hát eléggé elüt a személyiségétől, bár elég egyedi, hogy gyógyítani tudd egy erőforrásból és még fárasztani sem kell, de én ezt a képességet tartogattam volna Elrondra vagy Aragorn későbbi lapjára vagy egy allyra. Igaz, vannak olyan segítők, akik gyógyítanak bár fárasztást igényelnek, mégis a karakterükhöz jobban passzol ez a képesség, mint Glorfindelhez. Szóval kicsit erőteljesebbet várnék tőle. Még az is meglepett, hogy nem a tactics szférába tervezték egy tipikus tactics képességel, amik szerintem nagyon jól sikerültek a piros hősökön. A sebzése és életereje teljesen rendben van de szerintem még beleférhetett volna egy +1 defense, ha már lore lett egy gyógyítással. Szóval egy olyan hős, aki elpusztít egy balrogot, visszatér a halál után, megrémiszti az összes nazgúlt és a Boszorkánykirályt is, az szerintem többet érdemel.
A többi hős képessége szerintem teljesen passzol, nem tudnék belekötni, de majd ők is nagyító alá kerülnek történet szempontjából is.
Legutóbbi hozzászólások