A Lord of the Rings Online 4.kiegészítőjéről minden héten érdekes információk jönnek. Már tudjuk, hogy ez lesz a valaha legnagyobb és a legtöbb tartalommal rendelkező LotRO kiegészítő.
A játék béta fázisba került, így akik szerencsések, bekerülhettek a zárt bétába.
Pár információ, amit eddig megtudtunk az új kiegészítőről:
Mounted Combat:
Korábban beszámoltunk róla, hogy az új kiegészítőben nagy szerepet kapnak a Harci lovak.
Ezeket a lovakat mindenki megkapja egy küldetés során, aki belép Rohanra.
Ez a ló lesz az új fegyvered.
Mindenkinek csak 1 lova lehet, viszont úgy alakítgatjuk, ahogy nekünk tetszik. Változtathatunk a kinézetén, a színén, nyergén, páncélján.
Maguk a lovak is fejlődni fognak, tapasztalati pontokat gyűjtenek. Minél többet használod és csinálsz hozzá küldetéseket annál erősebb lesz a lovad, és annál több skill érhető el.
Minden kasztnak egyedi skilljei lesznek, sőt még a ló is fog tudni harcolni (roham, rúgás, dobbantás stb.)
Az új fejlődési rendszer által (skill fa) pontokat oszthatunk ki a képességekre asszerint, hogy milyen módon szeretnénk harcolni. Lehetőség van “Light, Medium, Heavy” játék stílust folytatni, a Light a gyorsaságra figyel, a Heavy a ló erősségére, míg a Medium a kettő között szerepel. A lovakat nem egyszerű írányani, hasonló a ‘Mount and Blade’ nevű játékhoz. A W gomb lenyomásával állíthatjuk a sebességét, viszont minél gyorsabban megyünk, annál nehezebb lesz megfordulni. Nagyon sokan dícsérik ezt az új fajta mounted harcot, amiről egy kis ízelítőt is láthattok:
Új ellenfelek, Warbands:
A Warbands egy színtén új feature. Hasonló mint a ‘Rift’ MMO-ban lévő Riftek és a Guild Wars 2-nél látható inváziókhoz.
Az ellenfél warg és lóháton portyázik Rohan területén, akik hajlandóak mindent elpusztítani akik az útjukba kerülnek. Legyen az egy falu, NPC, vagy akár a játékos.
Ha egy játékost észrevesznek, azon nyomba megkezdődik a harc. Jó előre felkell mérni a helyzetet, mert könnyen lehet, hogy ilyenkor menekülésbe kell kezdened, mert ezek a mounted harcosok
nagyon erősek. Persze akadnak olyanok akik soloba mászkálnak, de a legtöbb csapatban. Ilyenkor neked is célszerű pár barátot hívni, akikkel küzdhettek.
5 fajta ellenfél létezik, 3 fajon belül (Mordoriak, Vasudvard és a Kelet népe). Ha sikerül leölni egy ilyen csapatot jutalmat kapsz, még akkor is ha például csak segítettél valakinek a háttérben.
Természetesen, ha csapatban vagy és minél többet harcolsz, annál jobb jutalmat kapsz.
Új zenék:
Az új kiegészítőhöz visszatér Chance Thomas, aki sok más Gyűrűk Urás játékhoz készített csodás számokat.
LotRO-nál utoljára a Mines of Moria kiegészítőnél adta bele munkáját, de a sok rajongó kérésére újra felkérték és reméljük marad is.
Minden héten bemutatnak egy új számot, most a legfrisebbet publikálom, a többit a linkre kattintva érhetitek el. Körübelül 20 új szám lesz Rohanba.
Riders of Rohan számok Chance Thomas-tól
Új high-end tartalom:
A szokásos instance-ok Rohan megjelenéséig sajnos még nem érkezik meg, viszont cserébe kapunk egy teljesen új tartalmat.
Snowbourn városát kell a játékosoknak újraépíteni, amit az Orkok teljesen leromboltak. A játékosok napi küldetésekkel építhetik újjá a várost.
Amint felépült, ez lesz az új főváros és új tartalmak fognak megjelenni.
Új fesztivál:
Július 19.-től egy vadonatúj fesztivál érkezik a játékba. A neve Farmer’s Faire. A Hobbitok a késő nyári aratást ünneplik és nem hiányozhat a sok finom étel.
A fesztivál is tulajdonképpen az ételekről fog szólni, ezért egész Megyében csinálhatunk küldetéseket. Horgászhatunk, pitét ehetünk, kideríthetjük miért üresek a “Picnic” kosarak, amikről valószínűleg a kíváncsi kisállatok tehetnek.
A napi küldetések során beváltható tokeneket kapunk, amiket számtalan új rewardra válthatunk be.
Egyelőre ennyi, de hamarosan újabb adag információ érkezik!
Sosem hittem volna hogy megél majd 4 kiegészítőt a játék, főleg hogy free2play lett belőle. De ez is azt bizonyítja hogy szerencsére jól megy a LOTRO szekere. :D. kíváncsi lennék, hogy mennyien játszanak vele.
Hivatalosan 2017-ig van szerződésük, addig mindenképp lesznek kiegészítők, már megemlítették, hogy már a következő kiegészítőt tervezik, amibe már bent lesz Edoras,meg a Helm szurdoki csata is és utánna majd Gondor lesz. Állításuk szerint, mindennap regisztrálnak új játékosok. Ezzel a Rohan kieggel mégjobban népszerűsítik a játékot, főleg, hogy elkezdtek más MMOkból is kedvelt featureket használni.
Igazából eddig nem nagyon voltam megbékélve Rohannal, de ahogy egyre több mindent lehet tudni róla úgy kezdem várni. Remélem tényleg olyan jó lesz ahogy írják. De különösen annak a hírnek örülök hogy Gondor is tervbe van már véve 😀
gondolom akkor Edoras is benne lesz a Rohan kiegészitőben,mikor is jön a kiegészitő? 😛
Sajnos, csak pár küldetés által utazhatunk Edorasba, de láthatjuk Theodent, Eowynt, Grima-t is ott. Eltolták kicsit a megjelenést október 15.-éig