A Gyűrűk Ura történetéről

A Gyűrűk Urát a 90-es évek közepén több amerikai és angol közvélemény-kutatás szerint a század legfontosabb könyvének tartották az olvasók (a felmérésekben csak a Biblia előzte meg népszerűségben). Ez Tolkien legjobban ismert és sokszor legfontosabbnak ítélt művé, amely majdnem ötven évvel megjelenése után is hatalmas népszerűségnek örvend. Tolkien és A Gyűrűk Ura talán soha nem volt még ennyire ismert és nagyobb hatású, mint ma.

Bár Tolkien 1938-tól 1947-ig írta A Gyűrűk Urát, a megjelenés még éveket váratott magára. Eredeti szándékai szerint csupán A Hobbit folytatása lett volna az új történet: a kiadó, A Hobbit sikerén felbuzdulva és az olvasói levelek kereszttüzében azt javasolta Tolkiennek, mihamarabb írjon folytatást, hisz a közönséget láthatóan nagyon érdeklik a hobbitokkal megesett történetek és kalandok. Így kezdett bele A Gyűrűk Ura írásába, amely a hosszú alkotási periódus alatt teljesen megváltozott koncepciójában, míg végül olyan könyv lett, mely A Hobbit-tól meglehetősen különbözik. Tolkien ezt a szöveget már nem a gyerekeinek írta, mint a közismert vélekedés tartja, hanem eleve kiadásra; bár az írás későbbi fázisaiban kételkedni kezdett abban, hogy a könyv ugyanahhoz a közönséghez tud majd szólni. A Gyűrűk Ura eredendően nem gyerekkönyv, bár megvan az a jó tulajdonsága, hogy egyszerre többféle közönséghez is szól (amelyek között a gyerekek is szerepelnek).

A Gyűrűk Ura megírását hosszú viaskodás követte a kiadókkal. Tolkien még 1938-ban elküldte az Allen and Unwin-nak néhány kéziratát, amelyeket a sikertől felbátorítva most már ki akart adni; ezek azonban a Szilmarilok mitológiájához tartozó szövegek voltak, és a kiadó olvasói meglehetősen értetlenül álltak velük szemben. Végül vissza is utasították ezeket a műveket (amelyek különben is befejezetlen szövegek voltak: a Szilmarilok-történet próza-összefoglalói és hosszabb verses elbeszélések), azzal, hogy ezek inkább ‘bánya, melyet hasonló könyvek írásához lehet kiaknázni’. Tolkien persze a szívére vette ezt, de egyelőre örült, hogy a kiadót valamilyen módon mégis érdeklik a történetek. A Gyűrűk Ura szövegének befejezése után viszont évekig komolyan azon dolgozott, hogy A Szilmarilokat A Gyűrűk Urával együtt adhassa ki; erre pedig kiadója, az Allen and Unwin nem volt hajlandó. A Collins kiadó viszont, akiknek képviselőjével, Milton Waldmannal Tolkien hosszadalmas és részletes tárgyalásokba és levelezésbe bocsátkozott, legalábbis látszólag fontolgatta ezt; az eredmény az lett, hogy Tolkien összeveszett Rayner Unwinnal, és A Gyűrűk Ura évekig kiadatlanul állt. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Collins sem fogja együtt kiadni a két művet (és Tolkien különben sem fejezte be A szilmarilokat), sőt, A Gyűrűk Ura szövegét is meg akarja húzatni, Tolkien úgy döntött, ‘jobb a kevés, mint a semmi’, és újra felajánlotta a kéziratot Rayner Unwinnak, ezúttal feltételek nélkül. Rayner Unwin pedig boldogan elfogadta.

A három kötet először 1954-55 folyamán jelent meg Nagy-Britanniában, a George Allen and Unwin gondozásában. Ettől az első kiadástól datálódik az a félreértés is, amely Tolkien munkáját trilógiának nevezi; a Gyűrűk Ura egy, egységes mű, amely 6 ‘könyvre’ és függelékekre tagolódik. A hármas felosztás pusztán a praktikumból (és a II. világháború utáni papírhiányból) ered, maga a szöveg semmilyen módon nem tagolódik három ‘egységre’ (a kötetcímek természetesen Tolkientől származnak, de ezeket a kiadó döntése miatt adta a három kötetnek). Bár a Rayner Unwin, aki maga is olvasta kéziratban a szöveget, meg volt győződve róla, hogy a könyv kiváló és fontos mű, terjedelme és kiadási költségei miatt óvatos üzletpolitikát folytatott vele, és Tolkiennel csak egy ‘haszonmegosztási szerződést’ kötött (amely szerint a szerző csak akkor kap pénzt a kiadótól, ha a könyv megtermelte a kiadás költségeit; afölött viszont a haszon fele a szerzőé). A megjelenés után azonban rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy az óvatosság minden látszat ellenére indokolatlan volt. A Gyűrűk Ura eladásai mára, majdnem ötven évvel első kiadása után, már a milliós nagyságrendben mozognak; a könyv már az első néhány évben bőségesen túlteljesítette a hozzá fűzött óvatos reményeket.

A kritikusok ugyan vegyes érzelmekkel fogadták a könyvet, ám ez egyáltalán nem befolyásolta az olvasóközönség tetszését. A BBC rádiójátéka alig egy évvel a megjelenés után készült, a kiadónak pedig számtalan újabb kiadást kellett megjelentetnie (a mai napig általában évente, alkalmanként többször is, újranyomják A Gyűrűk Urát, és újabb és újabb javított kiadások is napvilágot látnak, köszönhetően a Tolkien-szövegkritikusok, pl. Douglas A. Anderson munkájának). Ezek az újabb kiadások mindig lehetőségét adtak Tolkiennek is, hogy a hibákat és következetlenségeket kijavítsa a szövegében: így végső soron még A Gyűrűk Ura szövege sem kivétel Tolkien általános ‘átírási kényszere’ alól. A különböző kiadásokban ennek is, akárcsak a Hobbitnak, több különböző, kisebb pontokon eltérő szövege létezik. (Az Allen and Unwint később megvásárolta a HarperCollins kiadó.)

Az amerikai kiadást ugyanaz a kiadó intézte, aki a Hobbit amerikai változatát: a bostoni Houghton Mifflin. Tolkien különleges sikerét és kultuszát azonban mégis az Ace Books 1965-ös papírkötéses kalózkiadásának köszönheti: bár a Houghton Mifflin megpróbálta saját, legális kiadásával kiszorítani az Ace-t, ez pusztán a legális kiadással nem sikerült (hiába írta a kiadó a könyvre Tolkien üzenetét, hogy ‘ez, és csak ez a kiadás jelent meg az én tudtommal és engedélyemmel’). Tolkien aztán rajongói levelezésén keresztül példátlan akciót indított az Ace Books ellen, akik rövid idon belül ki is fizették az elmaradt jogdíjakat. A copyright körüli kavarodás, a rajongók könyvvásárlási bojkottja az Ace Books ellen olyan amerikaiak figyelmét is felhívta a könyvre, akik e nélkül valószínűleg soha nem hallottak volna Középföldéről – és megkezdődött az amerikai ‘kampusz-kultusz’.

Tolkien alapvetően konzervatív beállítottságától semmi sem állt távolabb, mint az ellenkultúra részesévé (vagy éppen szószólójává) váljon, a hatvanas évek Amerikájában mégis ez történt. A könyv központi jelentőségűvé vált sok különböző amerikai társadalmi mozgalomban; a háborúellenesség, a környezetvédelem, a hippik és a New Age hívei egyaránt megtalálták benne saját értékeiket (‘zöld’ politikai propagandára egyébként máig is szívesen használják Tolkient). Sok leegyszerűsítő értelmezés és ‘megfejtés’ született ekkor; ezek és a kritikusok elnagyolt, megalapozatlan kijelentései sarkallták Tolkient, hogy többször kijelentse: a könyvnek semmiféle belső, ‘rejtett jelentése’ nincs. Ezt a kijelentését persze nem szabad túl komolyan sem venni: mint minden irodalmi mű, A Gyűrűk Ura is jelent valamit – ez azonban, mint minden irodalmi műnél, nem egy jelentés, egy rejtett üzenet, hanem az olvasónak a szöveggel folytatott értelmező munkája során létrejövő jelentés-rendszer. Ami ellen Tolkien egész életében tiltakozott, az A Gyűrűk Ura leegyszerűsítő, allegorizáló értelmezése, amely a II. világháborút, a hidegháborút, vagy éppen az angliai munkáspárti kormány ténykedését vélte látni a történetben.

A nyugodt oxfordi élethez képest Tolkien számára a hírnév sokkal inkább nyűg volt, mint öröm. A hatvanas évek végére a rajongói levelezés, a váratlan és alkalmatlan telefonhívások (hajnalban Amerikából, ahol persze még csak este volt), látogatók és ajándékok tömege először azt tette szükségessé, hogy az Allen and Unwin felajánlja egy titkár segítségét a levelezésben; később aztán Tolkien elköltözött, és telefonszáma is kikerült az oxfordi telefonkönyvből. Rajongói leveleit azonban mindig örömmel olvasta, és gyakran meglepően hosszan meg is válaszolta; a halála után a leveleiből megjelent válogatás (Humphrey Carpenter, Tolkien életrajzírója szerkesztésében) jól mutatja a rajongókhoz, érdeklődőkhöz, és természetesen a családjához fűződő bensőséges viszonyát.

Tolkien és a Gyűrűk Ura hatása felbecsülhetetlen, annak ellenére, hogy a ‘hivatalos’ szépirodalom mind ezidáig nem fogadta be teljesen az elismert szerzők és szövegek körébe. A huszadik században azonban a ‘szépirodalom’ és ‘populáris irodalom’ közötti megkülönböztetés egyre inkább értelmét veszti; és még a legkonzervatívabb szemmel nézve is igen sok klasszikus és konvencionális elem található Tolkiennél, ami kiemeli abból a körből, ahová ‘populáris irodalom’ néven gyakorta egyszerűen a ponyva-irodalmat helyezi a kritika. Az utóbbi ötven év fantasy-dömpingjében is jelentős Tolkien szerepe: a tematikát, a képvilágot, a történetsémát, sokszor még a nyelvet és a stílust is o szolgáltatta a fantasy-szerzőknek. Mindazonáltal egyre több kétség merül fel a fantasy mint műfaj meghatározása és Tolkiennel való kapcsolata körül is. A trilógia szinte szabvány formává vált, mind a fantasy, mind a sci-fi körében (így látható a Gyűrűk Urával kapcsolatos félreértés hatása és elterjedtsége). Napjainkban Tolkien egyre inkább elfogadott és tanulmányozott szerzővé kezd válni, immár nem csak a populáris és fantasztikus irodalmat vizsgálók között, hanem más területeken is.

Nagy Gergely

Következzen pár sor magától Tolkientól:”Azt hiszem, A Gyuruk Ura varázsa abban rejlik, hogy a háttérben időnként feltűnik a történelem egy-egy darabkája, olyasmi ez, mint amikor egy messzi szigetet vagy egy távoli város tornyát pillantjuk meg, amint egy pillanatra kivillan a ködbol. Ha elérjük, oda a varázslat – hacsak nincsenek a távolban további elérhetetlen tájak.”

A magyar fordítás nagyrészt Göncz Árpád munkáját dicséri. A következő gondolatok tőle származnak:A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősségen kalandozik a könyv három vaskos kötetében – vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorsát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és a szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az o idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak.Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs.

Három gyűrű ragyogjon a tünde-királyok kezén,Hét a nemes törpök jussa,
kiknek háza cifra kő,Kilencet halandó ember ujján csillantson a
fény,Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő,Mordor éjfekete
földjén, sűrű árnyak mezején.Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,Egy
a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen.Mordor éjfekete földjén, sűrű
árnyak mezején