Az elsőszülöttek, Ilúvatar Idősebb Gyermekei, akiket Eru teremtett az Ainulindae harmadik szólamában; Középfölde, legöregebb, legnemesebb beszélő népe. Cuivienen ébresztette fel őket Yavanna Álmának csillagfényében, ahol meglátogatta oket Orome, aki szerette őket, és melkor, aki néhányukat foglyul ejtette és megalkotta belőlük az orkokat.
A tündék az első kor kezdetén két főágra váltak: az eldákra akik, hallgattak a Valák hívó szavára, nekivágtak a Nagy Utazásnak és nemessé váltak Aman földjén; illetve az avarokra, akik nem engedelmesedtek a hívásnak és belőlük lettek a jelentéktelenebb erdei-tündék. Elso korban virágzottak a tündebirodalmak de Morgoth (melkor) elpusztította a Beleriandi tünde birodalmakat. Sok tünde Középföldén, olyan menedékhelyeken gyűlt össze, mint Lindon, Imladris, Lórien (lothorien), vagy a Bakacsin-erdő, ahol eldák uralkodtak az erdei népség felett.
A tündék a legszebbek minden teremtett lény közül, és lélekben az aiunkra emlékeztetnek. Nagyjából hat láb magasok voltak, és meglehetősen karcsúak kecsesek, de erősek és jól tűrték a környezet viszontagságait. Érzékeik – különösen a hallásuk és látásuk – sokkal élesebbek voltam, mint az embereké. Nem aludtak, csak pihentették az elméjüket szép dolgok szemlélésével. Az eldák (de talán minden Tünde), szavak nélkül, gondolatokkal tudtak beszélni egymással. A Tündék szerették a szép dolgokat, csodálták a természet csodáit. Tudásvágyuk és kíváncsiságuk kielégíthetetlen: egyik legnagyobb tettük kétség kívül az volt, hogy megtanították beszélni az Enteket. Saját nyelvükön quendinek ’beszélőknek’ nevezték magukat, s ez jól mutatja milyen nagyra, tartották a kommunikációt. Természetüknél fogva jók voltak, de a szépség és jó köntösében rejtőzködő gonosz könnyen elcsábíthatta őket. A tündék (a noldát kivéve) nem nagyon érintkeztek a Törpökkel. A Középföldi Tündék kezdetben örömmel fogadták az embereket, de a Nirnaeth Arnoediad után, az edánokat és leszármazottjaikat leszámítva a két nép elhidegült egymástól.
A Tündék meghalhattak csatamezőn, vagy belepusztulhattak a gyászukba, nem fogott rajtuk sem a kor, sem a betegség. A tünde, aki életét vesztette szabadon, járhatott Mandos csarnokába tért, meg és utána szabadon járhatott Valinorba, de Középföldére nem térhetett vissza többé. A Tündék a Hatalom Három Gyűrűét birtokolták, amelyeket az eldák három legnagyobbika kapott. Az elda név eredetileg minden Tündére vonatkozott.
—
Illuvatar ifjabb gyermekei. A nap első felkeltekor, Hildórienben ébredtek fel. Történelmük legelején összebarátkoztak a sötét Tündékkel de, Melkor is rájuk vetette árnyékát. Az emberek sokasodtak és gyarapodtak, több fajra osztódtak. Az Elsőkorban az emberi fajok (törzsek) között kettő tűnt ki: az edánok és a keletlakók. Az edánok kivételével a legtöbb ember sötétségben élt, rettegték, vagy imádták Melkort, semmit nem tudtak Illuvatarról vagy a Valákról. A későbbi korokban bizonyos embercsoportok – a dunadánok, a rohírok, a suhatagiak, az Anduin-völgy lakói – az Árnyék fölé emelkedtek, de Rhun és Harad hordái, valamint a nyugati földek emberei még ekkor sem szabadultak a tudatlanság béklyójától. A Negyedkorra ok lettek Középfölde domináns faja.
Az emberek több tekintetben alsóbbrendűbbek voltak a Tündéknél. Megöregedtek, betegségek is árthattak nekik, kevésbé voltak ellenállóak, elméjük nem fogta fel a Valák üzeneteit. Ügyetlenebbek voltak kézmuves mesterségekben. Ezzel szemben páratlan ambícióval rendelkeztek, és ígéretet kaptak arra, hogy a Vég eljövetele után Illúvatar közelében lakhatnak. Fizikailag és kulturális szempontból oly sokfélék voltak, hogy szinte lehetetlen lenne összegezni jellemzoiket.
Gondor dúnadánjai három részre osztották az emberi fajt. Az egyik csoport a nyugatiaké, vagy dúnadánoké volt, a másik a Homály lényeié (ide tartoztak például a Rohírok), a harmadik, pedig a Sötétség olyan szolgáié volt, mint pl. a vademberek és más, alacsonyabb szintű, az eldákhoz semmilyen módon nem kapcsolható lények.
—
Középföldén élő egyik szabad nép. Mivel őket Aulé teremtette, aki nem bírta kivárni, hogy meglássa Illúvatar Gyermekeit, ezért nem számítanak a gyermekek közé, bár Illúvatar később elismert és jóváhagyta létezésüket. Miután megteremtette a Törpök Hát Atyát, azok addig nem is ébredhettek fel, míg a Tündék a világra nem léptek; egymástól igen különböző helyeken. A törpök népe az óta is hét törzsből áll és mindegyiknek saját királya illetve ősi csarnoka van.
Aulé azt szerette volna, ha a törpök ellen állni tudnak Melkor hatalmának, ezért alacsony, köpcös lényeknek teremtette őket (négy és fél, öt láb magasak), akik erősek jól bírják a tüzet, és minden más fajnál keményebbek. A gonosz erők képtelenek voltak irányítani a büszke, behódolni nem hajlandó törpöket, akik sohasem felejtették el, ha tartoztak nekik, vagy gonosztetteket követtek el ellenük. A korok során gyakran vonultak háborúba, és bátran forgatták a harci fejszéiket. Tisztességesek voltak, de nem túlzottan nagy lelkűek, becsületesek de titoktartók. Aulé gyermekeiként vonzódtak az anyagi javakhoz, a föld mélyéhez, és a különböző mesterségekhez. Kiváló bányászok és mesteremberek voltak, csodákat műveltek a kövekkel, fémekkel és ékkövekkel. Legnagyobb hibájuk birtoklási vágyuk és az aranyláz mellett az, hogy könnyen megharagudtak.
A törpöknek volt saját nyelvük, a khuzdul, de ezt titokban tartották. Nyilvánosan a szomszédaik nyelvén érintkeztek, az Első korban sinda nyelven, a Harmadkorban, pedig általában nyugoriul vagy egyéb, az emberek által beszélt nyelveken. A babókban és a Gyűrűk Urában található törp nevek az északi emberek nyelvén vannak megadva. A törpök magukat a khazad névvel illették, amit Aulé adott nekik.
—
Középfölde beszélő fajai közül az egyik, az emberek rokonai. Már az Élsókorban létrejöttek. A Harmadkorig az Anduin-völgyben éltek. Harmadkor 1050 körül három főbb csoportjuk (irhafafók, sztúrok és gyaplábuak) nyugat felé indult, mert nem bírták tovább elviselni a Bakacsin-erdő gonosz lényeit. 1600-ban megalapították a Megyét, valamennyien ide, vagy Bríbe telepedtek át, bár 2463-ban a sztúroknak a Noszirom-folyó mellett is volt egy jelentosebb kolóniája, és akadtak vándorló csoportok is.
Az 1636-is járványt és a 2758-as Hosszú Telet leszámítva, az eriadori hobbitok békében, nyugalomban éltek. Gandalf és a Kószák vigyáztak rájuk. Lélekszámuk folyamatosan gyarapodott, ezért kiterjesztették a Megye határait. 2340-ben az Aggbakok megtelepedtek Bakföldén, Negyedkor 32-ben a Nyugai Fertály is hozzácsatolták az addigi területekhez. A gyuru háború elott Gandalfot és a Kószákat leszámítva, senki sem foglalkozott ezzel a néppel ám Frodó és társai hősiessége felhívta a figyelmet a hobbitokra.
A Gyűrűk Ura bevezetőjében pompás, részletes leírást találhatunk a hobbitokról, ezen a helyen nem lenne célszeru megismételni a Tolkien professzortól kapott információkat. A rohaniak kuduknak, sindául periannak Nyugoriul banakilnak is nevezték őket.
—
Fának látszó lények, amelyekbe Yavanna gondolatai által megidézett lelkek költöztek, hogy az Emberek Uralma idején az olvák (növények) őrzői legyenek. Az entek természete attól függ, milyen fákat védenek, és milyen szellemek lakoznak bennük. Ugyanakkor ébredtek fel, mikor a Tündék. Az eldák felkeltették bennük a beszéd iránti vágyat, megtanították nekik a quenya és sinda nyelveket. Az Elsőkorban Beleriandban és a Keleti földeken életek. A történelemben csupán egyszer játszottak fontos szerepet: amikor segítették a Menegrothot felprédáló nogrodi törpök megsemmisítésében. Valamikor az Elsőkorban vagy a Másodkorban különváltak a hím- és nőnemű entek; a nőneműek átleltek az Anduinon, és a kedvenc növényeiket gondozták (kis fákat, füvet, gyümölcsfákat, virágokat, zöldségeket) azon a vidéken, amit később Barnaföldeknek neveztek. A hímnemű entek a nagyobb fákkal különösen az Öreg-erdő és a Fangorn közötti területeken élő óriásokkal foglalkoztak. Az emberek tisztelték és szerették a nőnemű enteket, az ent-asszonyokat, akik megtanították őket a földművelésre. A kerteket azonban a Másodkor vége előtt elpusztították, ezért az entek eltűntek. A harmadkorban a Fangorn erdőben maradtak.
Megöregedtek, és nem is reménykedhettek abban, hogy gyermekeik lesznek. Néhányuk ’megfásult’, és nem mozgott, nem beszélt többet, ám egyesek – mint például Fangorn – aktívak maradtak. 2950 körül Szauron támadást indított az entek ellen, kivágatta a fáikat. 3019-ben Trufa és Pippin felbukkanásakor Fangorn rádöbbent, tennie kell valamit. Mozgósította a még aktív enteket, akikkel megtámadta és lerombolta Vasudvardot. A Negyedkorban a Fangorn-erdőben éltek.
Az átlagos ent tizennégy láb magas volt, külsőre olyan mintha egy fa és egy ember kereszteződéséből jött volna létre. Fangorn szakálla kivételes volt. Különböző fákra hasonlítottak, általában azokkal a fajtákkal foglalkoztak, amelyekre külsejük emlékeztetett. Személyiségük is ennek megfelelő volt. Természetes módon nem pusztultak el. Borük (kérgük) meghökkentően vastag volt de gyúlékony. Lassan gondolkodtak és cselekedtek, de ha muszáj volt, gyorsan is tudtak mozogni. Könnyen és gyorsan tudtak sziklákat hasítani, földet mozgatni. Az ’ent’ elnevezés a rohíroktól származik, jelentése: óriás.
Az ork szó a rohani nyelvből terjedt el, Sindául orch-nak hívták őket. Ez a név nyilvánvalóan összefügg a Fekete Beszéd Uruk szavával, amit a nagy katona orkokra mondták. A kisseb orkokat snagá-nak ’rabszolgának’ nevezték. A hobbitok goblinoknak az eldák pedig Glamhoth néven is ismerték őket. Saját nyelvük nem volt, innen-onnan lopott szövegeket ferdítettek el a maguk kényük-kedvük szerint ezzel viszont csak zagyva beszédeket alakítva ki az ork törzsek között… Ahány törzs annyi nyelvfajta. Ezért az Orkok leginkább nyugori nyelven érintkeztek egymással.
Az orkokat Melkor (az egykori sötét úr, Szauron Melkor leghatalmasabb szolgája volt…) az óidokben pontosan az első korban tenyésztette ki Utumnóba. Ez már a tündék ébredése után volt de még a Nagy háború előtt. Az Orkok a Cuivienen elfogott tündékből lettek, miután Melkor a sötét úr megrontotta, és elcsúfította pincegödreiben, illetve börtöneiben. Miután Melkort leláncolták, az orkok nagy számban gyarapodtak. Beleriandban először a leláncolás harmadik korának vége felé bukkantak fel, és számottevő katonai erőként szerepeltek a háborúkban. Még később is ok voltak a legtöbben Melkor minden katonája közül. Az orkok a Köd-hegységben és másutt vészelték át Morgoth (Melkor) legyőzését. A Másod-illetve Harmadkorban belőlük lettek Szauron legfőbb alattvalói, bár Szarumán is felhasználta őket saját céljaira. Szauron összes jelentős vállalkozásában részt vettek Az északi Angmar birodalomtól kezdve a déli Gondorig. A Törpök távozása után birtokba vették Khazad-dum (Mória) tárnáit, csarnokait, folyosóit. Ennek következménye, hogy 2994-ben elpusztították Balin megmaradt Törp kolóniáját. Ezek az orkok rendszeresen fosztogatták a Köd-hegység utazóit, lecsaptak Kelet Eriadorra sőt 2800-ban bevonultak rohanba is. Szinte képtelenség lenne fölsorolni azt a számtalan háborút, ami az orkok illetve a Szabad népek között volt. De egy fontos eseményt megemlítek, mert úgy érzem fontos, lehet: a Törp-Ork haburút, amely során – Harmadkor 293-99 között – a Köd-hegységben lévő Orkok nagy része elpusztult és az Öt Sereg Csatáját 2941-ben, amikor ez megismétlődött.
Az orkok kitenyésztése a Tündék megcsúfolása volt. Hasonlóan a tündékhez, ok is szilaj harcosok, és természetes úton soha nem haltak meg. Minden más tekintetben azonban különböztek egymástól. Az orkok általában alacsonyak, zömök testűek, és karikalábúak voltak. Itt viszont megemlíteném az Uruk-Hai orkokat mivel ok magasabbak, harciasabbak és erősebben voltak a snagáknál. A legtöbb ork-törzsben az urukok voltak a vezetők. Az urukok napfény hatására nem gyöngültek el, de a legtöbb ork (beleértve az urukokat is) a sötétben érezték a legjobban magukat. Nagy szakértelemmel ástak alagutat és kovácsoltak fegyvert, és jól értettek az egyéb gyakorlatias dolgokhoz; gyógyszereik durvák voltak, de nagyon hatékonyak. Büdös, durva öltözéket és súlyos lábbeliket viseltek. Minden szépséget gyűlöltek, imádtak gyilkolni, pusztítani. Sok fajta fegyvert használtak, többek között íjakat, dárdákat, nyársalásra alkalmas kardokat de leginkább a görbe pengéket szerették. Szerettél a vért, a nyers húst szinte mindent felzabáltak: embereket, pónikat, vagy épp saját fajtársaikat. Sok ork törzs létezett és bár a klánok tagjai együtt működtek egymással, más klánokat úgy gyűlöltek, mint bármi mást! De létezett közöttük egyfajta laza kötelék, ami igazán a háborúkban mutatkozott meg (főleg a gyűrű-háborúban) mikor Szauron vezetése alatt nagy létszámú ork csapatok közösen képesek voltak szembe szállni a Szabad népekkel.
Az ork törzsi nemzetségi viszonyokról vagy nőstény orkokról szinte semmit nem tudunk; az orkok állítólag úgy szaporodtak minta békák. A különböző törzsek tagjai nem sokban különböztek egymástól, bár néhányat (mint például a nyomkövetőket) valószínűleg különleges célokra, külön tenyésztettek ki.
—
A troll szó a sinda torog fordítása. Mikor a trollok fölbukkantak először felbukkantak, még az Óidők homályában, tompa eszű otromba lények voltak, és legfeljebb úgy érintkeztek egymás közt, mint az állatok. De Szauron úgy gondolta, hasznukat vehetik. Megtanította őket, amire lehetett, és gonosz tudással fejlesztettek értelmi képességeiket. Így aztán a trollok átvettek annyit az ork nyelvből amennyit tudtak és később ezért a nyugori torz változatát, beszélték.
Nagyok voltak, erősek, csúfak és végtelenül ostobák. Bőrük vastag, vérük fekete volt. Az Olog-Haik kivételével, napfény hatására kővé váltak. Legalább négy fajtájuk ismert:
Ko-Trollok Eriadorban:
Ok voltak a legemberszerubbek, a nyugori torz változatát beszélték. Bert, Tom, és William Huggins is ko-troll volt (Babók).
Barlangi-Trollok Mória bányáiban:
Színük zöldes volt, nem nottek lábujjaik. Borük pikkelyes volt. Az orkok nyelvén beszéltek.
Hegyi-Trollok Gorgothban, és Eriadorban:
Borük pikkelyes volt és szintén az orkok nyelvét beszélték.
Olog-Haik Mordorban:
Szauron teremtményei a Bakacsin erdo déli részén és Mordorban életek. Mozgékonyabbak és ravaszabbak voltak a többieknél, amíg Szauron irányította oket, elviselték a napfényt. Ok csak egyetlen nyelvet ismertek: A Barad-duri Fekete Beszédet.